Ingyenes szállítás 12.000 Ft feletti vásárlás esetén

A nehézségekről...


Amikor valaki úgy dönt, hogy belevág valami újba, akkor az manapság közösségi média nélkül nem igazán működik. Ebből pedig egyenesen adódik az, hogy (jó esetben) egyre több ember figyeli azt, hogyan alakítod, milyen irányba viszed a te kis “gyermekedet”, épp ugyanúgy mint amikor a valódi hús-vér gyermekedet bocsátod a közösségi média kereszttüzébe, kitéve mindenféle látható és láthatatlan véleményező céltáblájának. Ez egy döntés, aminek a következményeit viselni kell, de persze választhatsz, hogy milyen mélységekig teszed személyessé azt, amit alkotsz. 

A PIZSI azt gondolom, hogy valahol középúton van ebben a történetben, hiszen igyekszem személyes lenni, de mégis megtartani egészséges keretek között azt az információ mennyiséget, amit rátok zúdítok. Nem gondolom, hogy érdekes beszámolnom arról, ha éppen nem jönnek be a számításaim valaminek a kapcsán, viszont úgy gondolom, hogy sokakat boldoggá teszek, ha a márka hátterébe, a kulisszák mögé nagyobb belátást hagyok, hiszen valahol erről is szó egy fenntartható, átlátható márka. Többek között ezért is hoztam létre a PIZSI Gals & Boyz csoportot.

Ahogy mindenki magánéletében, úgy egy márka életében, vagy egy bármilyen más vállalkozás útján is vannak nehézségek, de még mennyi, és ilyenkor nem szabad belesüppedni a trutyiba - sorryka, de tényleg az... -, hanem fel kell venni a kesztyűt és átgondolni néhány dolgot, ami visszaterel arra az ösvényre, amit választottál:

1. Jusson eszedbe, hogy miért kezdtél bele: Az utóbbi mondatom kulcsszava a “választottál”, hiszen jó esetben, soha senki nem kényszerített arra, hogy saját vállalkozást indíts, ugye? Ha pedig így van, akkor szerencsés vagy, hiszen Te magad dönthettél arról, hogy alkothass, hogy megvalósítod a saját ötleteidet, és igen, arról is döntöttél, hogy szembe fognak jönni nehézségek, amikor el kell döntened, hogy küzdesz vagy meghátrálsz. 

2. Ne sajnál(tas)d magad: hiszen lehetne sokkal rosszabb, nem igaz? Te már sokkal előrébb jársz, mint azok, akik tipikusan mindig jobban tudják, hogy mit hogyan kellene csinálni, de sosem vágtak még bele semmibe. 

3. Semmittevéssel még nem sok dolog oldódott meg ebben a világban: Ha valami nem megy, akkor ott változásra van szükség. Tapasztalj, informálódj, kérdezz, próbálkozz, tervezz és előbb-utóbb rá fogsz jönni, hogyan tovább. Addig pedig motiváld magad az úttal, amin éppen jársz, hiszen eközben tanulsz a legtöbbet. Sokkal többet, mint azok, akik könyvből tudják csak, hogyan kell álmokat, várakat, vállalkozásokat építeni. 

Sok negatív hozománya van annak, hogy digitális világban élünk, emellett viszont egy hatalmas piros pont az, hogy sosem kell egyedül érezned magad a problémáiddal. Nincs olyan, hogy ne találnál esettanulmányt, tanácsot, tippeket a problémáidra vagy csak valakit, aki meghallgat, úgyhogy ismétlem, ne süppedj bele a gödörbe, hanem igyekezz kikászálódni belőle, és építsd tovább az álmaidat. 


Oszd meg a véleményedet!


Kérlek, vedd figyelembe, hogy a megjegyzésedet jóvá kell hagynunk publikálás előtt.