Ingyenes szállítás 12.000 Ft feletti vásárlás esetén

Évem, avagy mindenkinek kell egy PIZSI?


Nem szeretem a Szilvesztert, és ezzel tudom, hogy nem vagyok egyedül. Legszívesebben egész nap csak a pizsamámban tölteném. Amit viszont jobban szeretek másoknál, az a változás, és emiatt az év lezárása, és az új év kezdete kifejezetten a kedvenceim közé tartozik.

PIZSI pizsama 2018

Ahogy az ember öregszik - igen tudom, hogy közhely -, egyre inkább átértékelődik az ünnepen kívül az év lezárása és az új év megnyitása is. Már nem arról szól ez, hogy bulizzunk egy hatalmasat, és aztán alig emlékezzünk valamire, hanem inkább arról, hogy méltó módon búcsúztassuk, ami elmúlt, és várjuk, ami következik. És ez szerintem leginkább belül dől el. 

Szerencsére a tudatosság és az önismeret - a közösségi hálónak hála - egyre inkább bekúszik a mi generációnk mindennapjaiba. És bár vannak kóklerek, mind mindenben, itt is, azért szerintem mindenkinek megvan a maga hiteles kedvence, aki valamilyen módon segít motiválni a szürke hétköznapokban is, hát még akkor, amikor valami olyan történik, mint például az év vége. Nekem több kedvencem is van, ami a motivátorokat illeti, de a ma reggelemet speciell Kollár Annával kezdtem, ugyanis felkeltette a figyelmemet a legújabb videója a tudatos évzárásról. Úgyhogy minden lelkiismeret furdalás nélkül benne maradtam a pizsamámban, elkészítettem a reggelimet, és elkezdtem lezárni az évemet, és tervezni a jövő évemet is. 

Nyilván a PIZSIn kívül is rengeteg dolog történt velem, számos új helyre vittem magammal a pizsamám, és rengeteg új dolgot tapasztaltam meg. Viszont aminek itt azt gondolom, hogy helye van, az a végtelen hálám és köszönetem irányotokba!

Voltak nagyon nehéz hetek, sőt hónapok a PIZSI kapcsán, hiszen egy kezdő márkánál sincs kolbászból a kerítés, de a statisztikák összességében elképesztőek, és úgy gondoltam, hogy ez az, amit az évemből megosztanék veletek:

Az elmúlt egy évben 17233 ember járt a PizsiStore-ban, és a legtöbben ezek közül a Facebookról érkeztek. A nyilván való első helyezett Magyarország után az USA-ból, az Egyesül Királyságból, Németországból és Ausztriából érkezett a legtöbb látogató. 

Közel háromnegyede a böngészőknek okostelefont használt, de volt négy Smart TV-s látogató is :)

A kedvenc termékeitek a FEKETE és az ESSZENCIA kollekcióból kerültek ki, viszont nagyon sokan bár beletettétek a kosárba a termékeket, nem fejeztétek be vásárlást! (Ejnye-bejnye!)

Gyűjtöttünk közösen Ábrisnak, tettünk a Fashion Revolutionért, PIZSI partyztunk a Hungária pezsgővel és a Konfetti & Co. Budapesttel és ünnepeltünk születésnapot. 

Végül pedig, ami a megjelenéseket illeti, imádott HolyDuck hozta a legtöbb látogatót, őt pedig a Marie Claire cikk, valamint a Vous és az A Salon olvasók követték. Köszönet ezúton is minden egyes megjelenésért, rengeteget jelentett nekem!

A jövő év - mind mindig - a változásokról fog szólni. Rengeteget tanultam az elmúlt egy évben, és bizonyos dolgokon akarva-akaratlanul változtatni fogok. Amire továbbra is elképesztően nagy szükségem lesz, azok Ti vagytok, és nem csak a vásárlás, hanem minél inkább a visszajelzések, és a fényképeitek miatt, ugyanis ez az, ami a legnagyobb erőt adja a nehezebb időszakokban is!

PIZSI 2018 2019 évzárás

Szóval továbbra is Álmodjatok velem és még ha nem is kell mindenkinek egy PIZSI, ha megosztjátok másokkal a tapasztalataitokat, akkor közösen egyre több emberhez eljuttathatjuk azt, hogy nem csak “divatozásból” érdemes pizsamát hordani! 

Ünnepeljetek kellemesen!

 

 


Oszd meg a véleményedet!


Kérlek, vedd figyelembe, hogy a megjegyzésedet jóvá kell hagynunk publikálás előtt.