Kínzó kérdések az alvás körül

Kínzó kérdések az alvás körül

Vannak a pihenés és az alvás kapcsán olyan dolgok, melyekről nem szoktunk beszélni, viszont emiatt előfordulhat, hogy évekig tévesen csinálunk valamit. Mire gondolunk? Például arra, hogy milyen gyakran cserélsz ágyneműt vagy pizsamát.

Amikor megjelenik egy-egy cikk a témában, az olvasók kapnak egy enyhe sokkot, mert ilyenkor szembesülünk azzal, hogy a szakértői vélemény és a hétköznapi gyakorlat sajnos nem fedi egymást. Semmi pánik, hiszen a szokásainkon tudunk változtatni, és a higiénikus pihenés jegyében érdemes is.

Ágyneműcsere

A szakértők szerint minimum kéthetente ajánlott az ágyneműk cseréje mindenkinek. A legjobb, ha felírod valahova, hogy mikor cserélted, és akkor elkerülhető, hogy azért nem húzol ágyat, mert tulajdonképpen már nem is emlékszel, hogy mióta fekszel a mostani garnitúrában.

Fontos azonban, hogy vannak olyan tényezők, melyek miatt még ennél is gyakoribb csere javasolt:

  • Együtt alszol a háziállatoddal?
  • A reggeli zuhanyt preferálod az esti helyett?
  • Nem viselsz pizsamát alváshoz, hanem meztelenül alszol?
  • Viselsz pizsamát, de könnyen megizzadsz éjszaka?
  • Szoktál enni-inni az ágyban?
  • Netalán beteg voltál?

Ha a fenti kérdések közül bármelyikre IGEN a válaszod, akkor érdemes hetente vagy akár 3 naponta cserélni az ágyneműt. Mi pedig azt ajánljuk, hogy válassz organikus pamutból készült PIZSI-t, hogy elkerüld az izzadást, és óvd az ágyneműdet is.

Pizsamacsere

A következő nehéz kérdés a higiénikus alvás témájában az, hogy hány naponta kell pizsamát cserélni. Itt már nem annyira egyértelmű az útmutatás és a bevett gyakorlat sem, de ha igaz az, amit az interneten több helyen hivatkozott kutatási eredmény mond, akkor átlagosan két hétig hordanak az emberek egy pizsamát. Ez pedig mindenképpen túl sok.

Van, aki minden nap cseréli a hálóruháját, és nem is tudná máshogy elképzelni, van, akinek nincs gondja azzal, ha ennél kicsit tovább hordja. Az American Cleaning Institute javaslata szerint 3-4 naponta feltétlenül le kell cserélni a pizsamákat, így tudjuk elkerülni a baktériumok és a kórokozók elszaporodását.

Azoknak különösen kell figyelnie a megfelelő gyakoriságú pizsicserére, akik nem este tisztálkodnak, a pizsamát az éjszaka után nappalra is magukon hagyják, illetve nem viselnek fehérneműt a hálóruhájuk alatt.

Apropó, fehérnemű! Kell éjszakára a pizsama alá bugyi vagy sem?

Ezzel kapcsolatban is megoszlanak a vélemények. Van az a tábor, aki szerint bugyi nélkül jobb pizsamában aludni, mert könnyebben szellőzik az intim testtáj, viszont az egy érdekes kérdés, hogy ezt a bizonyos testtájat kell-e egyáltalán szellőztetni? Az amerikai nőgyógyászok szerint az éjszakai bugyiviselésnek nincsen egészségügyi kockázata, és a legtöbb nőnek javallott. Főleg azért, hogy ne fázzanak meg (vagy fel) éjszaka. Vannak azonban olyan gyulladásos betegségben szenvedők, akiknek kifejezetten ajánlják, hogy fehérnemű nélkül töltsék az éjszakát. Fontos, hogy aki nem visel bugyit éjszakára, az gyakrabban cserélje a pizsamáját és az ágyneműjét.

Aki pedig viseli, az legyen körültekintő abban a kérdésben, hogy milyen fehérneműt visel, mert sem az anyag, sem a fazon nem mindegy. Érdemes természetes anyagokból készült bugyit viselni (pl. pamut), és tanga fazon helyett hagyományos vagy francia bugyit választani.

 

Ha pedig éppen az ideális pizsamát keresed, nézz körül a webshopon, és garantáltan bele fogsz szeretni valamelyik PIZSI termékbe. Csak aztán ne felejtsd el 3-4 naponta fájó szívvel a mosógépbe dobni. :)

 

 

 

Leave a comment

Please note, comments need to be approved before they are published.