Október 10. a mentális egészség világnapja, és bár ez a bejegyzés most nem erről fog szólni, legyen ez egy figyelemfelkeltő kezdés és egy erős emlékeztető arra, hogy az egészséged és ezzel együtt a mentális egészséged mindennél fontosabb. Mi, azaz Enikő, a család, vagy gyűjtőnevén a PIZSI köszönjük, jól vagyunk, de ez valljuk be, nem a véletlen műve, hanem tudatos döntések, nemet mondások, tervezések és újratervezések következménye, legalábbis ami az elmúlt 5 hónapot illeti.
Annak, hogy jó előre megterveztük, hogy ki veszi át a feladatokat a szülési szabadságom alatt és annak, hogy olyan embert (Zsu ❤️) választottunk, akinél a legjobb kezekben volt a PIZSI, meglett a gyümölcse, hiszen rendkívül intenzív hónapok vannak a hátunk mögött. Ha őszinte akarok lenni (márpedig miért ne akarnék?), a PIZSInek sose volt még ilyen jó nyara, sosem adtunk még el ennyi pizsamát az év legmelegebb hónapjaiban, de azt azért ki kell mondani, hogy ennek bizony megvolt az ára. Nyilvánvalóan nem tudtam teljesen elszakadni az általam dédelgetett vállalkozástól. Közösen gondolkodtam Zsuval, néha tartalmat is gyártottam, és sokszor, nagyon sokszor legóztam a logisztikai kérdésekkel, például hogy ki, mikor és mit csomagoljon, melyik futárnak, hogyan, hol és milyen idősávban adja át, ki és mikor, melyik varrodához menjen, milyen szabásmintát vigyen magával, melyik gomb kerüljön az ingekre, milyen doboz fogyott el, melyik csomagot küldtük ki rosszul, és így tovább….Szóval átadni magamat teljesen az anyaságnak nem mindig sikerült.
Tudjátok, hogy hiszünk a pihenés erejében, hiszen pontosan ez a márkánk üzenete. Továbbá azt is tudjátok, hogy mindig a fenntarthatóságra törekedtünk, de ez nem áll meg ott, hogy a környezetre, a társadalomra és a gazdaságra nézve gyűjtjük magunknak a jó pontokat, ugyanis ha maga a vállalkozás működése nem fenntartható, mondhatni “mehet az egész a levesbe”.
A PIZSI idén lesz 7 éves, és ez alatt a 7 év alatt, bár nem lett nemzetközi sikerű a márka, én már azt is sikernek fogom fel, hogy munkahelyet adott nekem, és hosszabb-rövidebb időszakokra másoknak is. Ezért nagyon hálás vagyok, már csak azért is, mert ennek köszönhető, hogy van lehetőségem úgy dönteni, hogy az év hátralevő részére és a jövő évre lelassítok egy kicsit.
Nem tűnök el, és a PIZSIk is maradnak, sőt érkeznek majd új készletek a webshopba, de még inkább limitált lesz az a készlet, amit gyártani és eladni szeretnénk a jövőben. Fenntarthatóság. Ez az, amire most minden eddiginél jobban törekszünk úgy, hogy én feltöltöm magam a családommal a stabil vállalkozói oldalam megtartása érdekében, a PIZSIket pedig - megtartva a korábbi irányvonalat - még inkább a minőség irányába toljuk el a mennyiség helyett.
Na és akkor a rébuszokban beszélés helyett nézzük, mit jelent ez a gyakorlatban:
Minden évben a november-decemberi időszak a leghajtósabb az ünnepek miatt, és bár most sem szeretnénk Benneteket pizsamák nélkül hagyni, limitáltan, november 5. és december 10. között lesz elérhető a következő, karácsonyra szánt készlet. Ez azt jelenti, hogy október végéig azt tudjátok megvásárolni, ami jelenleg is látható a webshopban (amíg a készlet tart értelemszerűen), december 10-én pedig bezár majd a webshop egészen januárig.
A jövő évi tervek még kidolgozás alatt vannak, de ahogy fentebb írtam, terv szerint nem fogunk nagyobb készletekkel dolgozni, mint idén, és szeretnénk jobban fókuszálni arra is, hogy ne csak a PIZSIkben, hanem mindenféle más módon is inspiráljunk Benneteket a pihenésre.
Nem fogunk eltűnni, de elképzelhető, hogy ritkábban láttok majd tőlünk posztokat, amiben lesz egy olyan tudatosság, hogy tovább szeretnénk erősíteni a hírleveles kommunikációt a social media helyett. Hogy miért? Mert a közösségi média káros hatásait napról napra egyre jobban érzem, érezzük a saját bőrünkön. Biztos, hogy Te is sokszor látsz tőlünk vagy mástól úgy tartalmat, hogy nem szeretnél vagy épp nincs rá szükséged. Cserébe viszont olyanok posztjait ritkábban dobja fel a méltán rettegett algoritmus, akiket szívvel-lélekkel követsz. Ezzel szemben ha hírlevelet kaptok tőlünk, akkor Ti döntitek el, hogy elolvassátok, vagy nem olvassátok el azt, illetve természetesen bármikor le tudtok iratkozni. A hírlevél feliratkozáshoz a linket itt találjátok.
Ennek a postnak a zárásaként pedig köszönjük Nektek ezt az évet és a rengeteg kedves szót, bizalmat, motivációt, amit kapunk Tőletek nap, mint nap. Ezek segítenek abban, hogy ne leállni, hanem csak lelassulni akarjunk. Ha pedig van kedvetek velünk lelassulni, bátran gondoljátok át, hogy az életetek mely területén tudtok “visszavenni” egy kicsit és megpihenni. Nekünk az a tapasztalatunk, hogy megéri.
Álmodj velem,
a PIZSI