Sokáig küzdöttem azzal, hogy milyen nevet is lehet egy pizsamának adni. Nem vagyunk igazi divatmárka, nincsenek valódi kollekcióink, mégis vannak (és lesznek!) újabb és újabb darabok, amiket egy ponton meg kell különböztetnünk egymástól.
Gondolkodtam sok dolgon, ami valahogyan az alváshoz köthető, de valahogy minden olyan erőltetettnek tűnt. Aztán olyan szálon indultam el, hogy mi az, ami minden PIZSIben ugyanolyan, de típusonként mégis különböző? Ekkor ugrott be az, hogy minden utazásomra elkísér egy-egy darab, így végül tehát minden darab elkísér egy-egy új helyre, így hát meg is van, hogy mi az, ami ugyanaz, mégis különböző:
A helyek, a városok, az országok, az élmények. És mostantól ezekhez szeretném kötni a pizsamákat is. Hiszen élményekből töltődöm én is, mint a legtöbben, és végül a saját kis egyedi pizsamámban pihenem ki mind azt, amit átéltem.
LUKOVO tehát így lett. Az egyetlen igazi 2020-as nyaralásomra kísért el, ebbe a csodálatos, eldugott kis falucskába, ahol a madár se jár. Itt vetettem be először a mintadarabot, itt határoztam el végérvényesen, hogy újraindulunk, és itt jöttem rá arra, hogy egy csodálatos pihenéshez nem kell nagyváros, se szupermarket, de még étterem se. Elég a napsütés, a víz, a jó társaság, egy kártyapakli, na meg egy pamut pizsama.