MIÉRT csináljuk?
Testközelből érezzük azt, hogy a pihenés manapság rendkívül alulértékelt dolog, és ezen változtatni szeretnénk. A kimerültség, a fáradtság és a kiégés nem csak mentális problémákat szül, de fizikai szinten is súlyosan károsíthat bennünket főleg, ha kialvatlansággal is párosul. Én megéltem a kiégést és a mai napig tanulom, hogyan tudok igazán jól pihenni. Ez egy folyamat, de igazán csak akkor tud elkezdődni, ha foglalkozol vele.
HOGYAN csináljuk?
Először a PIZSIt hoztam létre azért, hogy minél többekhez juttassam el azt az üzenetet, hogy a pihenés fontos. Közben pedig megértettem azt, hogy minél többekhez tudok eljutni a PIZSIvel, annál többeknek tudok segíteni a pihenésben is.
Márciustól tehát az a cél, hogy legalább annyi emberhez juttassuk el a Pihenő projekteket teljesen ingyenesen, ahány rendelés hozzánk érkezik.
MIT csinálunk pontosan?
A projekteket igyekszünk színessé és változatossá tenni. Olyan dolgokat szeretnénk kitalálni, amelyek tényleg arra ösztönöznek és tanítanak majd, hogy jobban pihenj! A korábbi, a futó és a jövőbeli projekteket pedig itt láthatod majd, valamint az instagram felületünkön is kommunikálunk róla rendszeresen.